Húsvéti ünnepek alatt általában a Nepomucenum Papnevelő Intézet diákjai hazautaznak vagy olasz plébániákra mennek segíteni. Ennek ellenére egy csoport pap, nővér és munkatárs a római ünnepeken marad.
Húsvétvasárnap, ahogyan mindig, szentmisét tartottunk a Nepomucenumban, majd azonnal a Szent Péter térre indultunk az Urbi et Orbi áldásra. A gyönyörű, napos időben sok ezer más zarándokkal együtt nagy örömmel figyeltük, amikor Ferenc Szentatya megjelent a bazilika erkélyén. Áldott húsvéti ünnepeket kívánt nekünk, majd átadta a ceremóniamesterének, Ravelli érseknek, hogy olvassa fel üzenetét. Ferenc pápa a lehető legnagyobb egyszerűséggel és a legrövidebb formulával apostoli áldást adott, mire a tömeg ujjongott.
A képernyőkön nagyon szokatlan szöveg jelent meg: „Ferenc pápa néhány perc múlva leereszkedik a Szent Péter térre, hogy köszöntse a hívőket.” A hívők áramlatai valószínűleg figyelmen kívül hagyták ezt az írást és távoztak a térről. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy ellenkező irányba indulunk, közelebb a kis utcákhoz. Körülbelül húsz perccel később a tömeg hirtelen tapsolni kezdett: a basilika előtt megjelent a popemobil, és a megszokott koridorok között haladt. Néha megállt, hogy Ferenc Szentatya megáldja a gyerekeket. Kétszer hajtott el mellettünk. Anélkül, hogy tudtam volna, a többiekkel együtt az utolsó élő emlékemet rögzítettem Ferenc pápáról a mobilomon.
Hétfőn, tizedik óra után kaptunk egy hírt, amelynek nem tudtunk előző élményünk után hinni: a pápa meghalt. Imádkoztunk a Szentatyaért, és azon gondolkodtunk, hogy mi vár ránk a következő napokban.
Az egyik ismeretlen kérdésünk az volt, hogy nem törlik-e a másnapra a Szent Péter bazilikába előre megrendelt szentmisénket. Semmilyen értesítést nem kaptunk, így másnap elindultunk a Vatikán felé.
Az utcákon már látszottak az első rendőrségi roadblockok, de a Vatikánba való belépésre jogosító kártyánkkal továbbengedtek minket. Nem sejtettük, mennyire előrelátó volt ilyen korán útnak indulni. Amikor az autóból a Szent Péter bazilikája felé indultunk, észrevettük, hogy a Szent Marta háznál korlátok álltak fel. Merészen közel merészkedtünk egy kis csoporthoz, amely a ház előtt beszélgetett. Megszólítottuk Lubomír Welnitz szlovák pápai ceremóniamestert, hogy lehet-e már ma imádkozni a meghalt pápa testénél. Kezével intett, és mi egyenesen tovább mehettünk.
Félelemmel léptünk be a Szent Marta házába, ahová nyilvános személyek nem léphettek be, amíg a pápa itt lakott. Elértük a folyosó végén lévő kápolnát, ahonnan Ferenc pápa a Covid alatt nap mint nap közvetítette a szentmiséket, amelyek nagy bátorítást nyújtottak az egész világ embereinek. Reggel a kápolna még félig üres volt. Az padsorokban szétszórtan ültek az emberek, térdeltek és imádkoztak. A csend a jelenlévők tiszteletét árulta el a halott iránt.
A oltárhoz indultunk. Előtte Ferenc pápa nyitott koporsója feküdt. Egészen hozzáértünk, és meghajoltunk. A pápa békésen zárt szemmel volt, piros liturgikus ruha volt rajta, kezében rózsafüzért tartott, ujján gyűrű volt, a lábán fekete cipő. A koporsón húsvéti gyertya égett, és a svájci gárda tiszteletbeli őrsége állt mellette. Leültünk a padba, és belemerültünk imánkba. Senki sem zavarta a fényképezéssel, senki nem üldözött minket, itt térdelhettünk, ameddig csak akartunk.
Húsz perccel később álltunk csak fel, még egyszer meghajoltunk a szeretett pápa teste előtt, és megjegyeztük magunknak az utolsó pillantást az arcára. Kimentünk, és készültünk a szentmise celebrálására. A Szent Péter bazilika földalatti részén, ahol Ferenc pápának számos előde nyugszik, a Madonna della Bocciata kápolnában, ahol szinte ötven évig hevertek atyánk, Beran bíboros maradványai, a szentmisét ünnepeltük, nagy hálával Ferenc pápáért.
P. Vojtěch Novotný